Good morning Vietnam

1 hónap. Fantasztikus volt. Kristófnak úgy gondolom nagy élmény volt, és remélem a sűrű emlegetéssel, fényképnézegetéssel sikerül egy halvány emlékképet, hangulat-érzést megőrizni neki. Saci nem valószínű, hogy bármire is emlékszik majd, de remélem azért segíti majd a tudata annak, hogy a világ másik felén járt ilyen kicsiként, hogy rugalmasan álljon hozzá az élethez. A fényképeken pedig mindig látszani volt, hogy Ő a leggyönyörűbb kisbaba a világon :)

Úgy gondolom Kristóf is rengeteget tanult ezen az úton. Mostmár biztosan nem jön zavarba, hogy hogy kell lehúzni egy wc-t, mert már rengeteg félével találkozott :))

Amit én tanultam, azaz, hogy fantasztikus személyiségű gyermekeim vannak. Saci kemény egy nő lesz, aki kiáll azért amit akar, kommunikációs képessége pedig hasonló lesz a bátyjáéhoz (ergo mi már nem fogunk szóhoz jutni otthon az apjukkal :)), de ugyanakkor nagyon tud bújni, sokkal anyásabb, mint a bátyja volt, anyamajma :), a bátyját pedig követni fogja bárhová, az már most látszik, nagyon szereti Őt (szerencsére ez kölcsönös), remélem az életben mindig számíthatnak majd egymásra, nem lesz semmi és senki, aki eltávolítsa Őket egymástól...

Kristóf pedig egy okos, talpraesett, önálló, jó humorú emberke, aki - ha nem is túl rugalmas, de rávehető a rugalmasságra :) - nagyon szeretetre méltó, kedves is szerencsére. Rajongani, lelkesedni tud mindenért ami megtetszik neki, leplezni sem tudja, legyen az egy kislány, vagy egy szép bicikli :). Könnyen teremt kapcsolatot, nyelvtudás híjján is.

Nagyon szeretem Őket, de  ez gondolom érthető :)

Ami Vietnamot illeti, mindig nagyon jóérzéssel fogok rágondolni, és mindenkit buzdítok, hogy menjen el oda, illetve ha a Távol- Keletre vágyik, a legjobb, ha ide utazik, mert az emberek kedvesek, szeretik a turistákat, közvetlenek, innen mindenhová el lehet jutni, hisz a légiközlekedés jó.

Az utca nehéz illata mindig az orromban lesz, azt hiszem az egy kitörölhetetlen tapasztalat :). Ami őrzök még az az emberek kedvessége, ahogy Sacit meglátták, mosolyok, tapsok, vidámság...a bevásárlóközpontok csillogása,a bazárok és piacok közvetlen hangulata, az alkudozás felemelő érzése, mintha nyernél egy versenyen :), a Saigoni utcák forgataga, a villanyvezetékek, a taxik, éttermek, finom ételek, a halaspultok és a tengeri herkentyűk sokszínűsége, a lakások amelyekben laktunk, a rengeteg ember, Pityuka papagáj, a jellegzetes épületek, a kosz, a kifőzdék,az izzadság, a meleg, a gekkok, és az összes alkalom amikor patkányt láttam....

...a tengerparti luxus Na Trangban, Kristóf a medencében, a tenger...a szárnyashajó, a lanovkák, az utazásaink, a multkorival együtt: Angkor (ha Angkorra gondolok mindig a naplemete jut eszembe, és a béke és a csönd, ahogy elfáradva ülünk valamelyik épületen az idegenvezetővel és halkan beszélgetünk arról, hogy ők mit éreznek most, mert nagyon nehéz ott az élet, nincs pénz, de az orvosi szolgáltatások milyen drágák, és akkor azt mondta, hogy a nép most csak szimplán boldog..persze minden nehéz, de vége a vörös diktatúrának, a terrornak, a mészárlásoknak, eltünéseknek...egyszerűen csak boldogok.... és akkor rájöttem, hogy ezt elfelejtettük mi magyarok szerintem...nem voltunk csak boldogok, nem hagyták 20 éve, hogy örüljünk hogy vége, a média mocska, amely még a régi kezekben volt, nem hagyta, hogy ezt az állapotot átéljük és így nem tanultuk meg értékelni a szabdságot, és talán nem is lettünk emiatt szabadok, hisz akkor nem tudunk mást hibáztatni, pedig az mennyivel könnyebb mindig mást hibáztatni a nehézségeinkért... és ezért vagyunk most csak szimplán depressziósok....)... Phu Quok szigetére, a Mekong delta burjánzó környezetére, csatornáira, hajóira, Vung Taura...

Minden alkalom fantasztikus volt amikor itt jártam. Most elbúcsúzom Vietnamtól, de nagyon remélem, hogy nem örökre, bár az eszem tudja, hogy valószínüleg mégis :).