Good morning Vietnam

In medias res kezdem a blogot, mivel az idő sürget, már régen el akartam indítani, csak közben az élet nem engedte, na meg a helyi internetszolgáltatók sem :)

2010. június 3-án hajnali 5 órakor keltünk, ébresztettük a gyerkőcöket. Kristóf közölte, hogy ő inkább alszik, minthogy Vietnamba utazzon, köszöni szépen... Azért meggyőztük, felöltöztünk, Apa vitt ki minket a reptérre. 7:50-kor indult a MALÉV Frankfurtba. Kristófnak is és Sacinak is ez volt az első utazása repülőn. Kicsit izgultam, mert a fiam eléggé óvatos duhaj finoman szólva, de úgy látszik a nagyapjára is ütött, mert imádta a repülést :) (azért a Frankfurt- Saigon 12 óra alatt volt egy kis unatkozós hisztizős jelenet, de összességében jól bírták). Leszálláskor Kristóf kicsit meglepődött a fülduguláson, Saci pedig rutinosan elaludt, így az első 1 óra 20 perces utat sikeresen abszolváltuk.

Frankfurtban aztán vártunk kb. 5 órát, de apukámmal ott találkoztunk és ő segített a Vietnami gépre feljutni. Kristóf anyukámmal Bussiness classon utazott, mi Sacival a deluxe-n, első sorban, egyedül...nagyon kényelmes volt így... nem tudom visszafelé milyen lesz segítség nélkül...

Amikor megérkeztünk a két bőröndből az egyik nem jelent meg a szalagon, anyukám persze bepánikolt ahogy azt kell, én meg mentem bejelenteni kb. 15 perc után, hogy mi történt, de közbe rám telefonáltak, hogy sztornó megérkezett a bőrönd...valószínüleg kikapták ellenőrzésre...biztos a bébiételre rágerjedtek a kutyák :)

Az jó volt, hogy mindkét gépnél gyakorlatilag a beszálló kártya átadásáig tolhattam a babakocsit, ott vették el és Frankfurtban rögtön kiszálláskor meg is kaptam, Vietnamban a szalagon jött ki.

Frankfurtban a várakozás órái viszonylag jól teltek, szopival, alvással, sétálgatással, shoppingolással :), illetve Kristóf talált egy reptéri autót, ami szerintem elromlott és kirakták mászókának, mert a fiam kb 2-3 órát játékkal töltött rajta, és senki nem szólt rá, pedig elment mellette egy-két egyenruhás.

Érdekes volt, hogy amikor kicsit kimentünk a reptér épülete elé levegőzni nem messze tőlünk egy német idősebb férfi és egy arab férfi elkezdtek kötekedni, illetve aztán egymásnak is mentek volna ha nem fogják le őket. Valószínüleg ittasak lehettek, az arab (vagy török) pasi elkezdett kiabálni, hogy igen, terrorista vagyok itt van rám kötve 3 kilo uránium, és közbe röhögött. Ezután nyugton maradtak és elvileg mindenki folytatta a maga beszélgetését míg egyszer csak csönd lett, majd egy puffanás, lekapcsolták az arab fickót..hiába ez nem volt vicces...

Szóval eltelt a várakozás ideje, szép lassan beszállhattunk a gépbe, és felszálltunk. 12 óra volt a repülés, éjszaka, a gyerekek kb. a negyedik órában elaludtak (Kristófnál ezt megelőzte egy kisebb hiszti, sarokba állítottam, de a közelben saroknak kinéző valami csak az ajtó mellett volt, onnan meg elküldték mert veszélyes, így megúszta :) ), és a leszállás előtt kb. másfél órával ébredtek.

Én nagyon élveztem a repülést, 2004-ben ültem utoljára repülőn, nagyon hiányzott a hangulata, a jellegzetes illatai a repülésnek, az üléseknek, az érzés a gyomromban ahogy gyorsulunk és elemelkedünk a földtől és az a pihe puha, göröngyöktől mentes (leszámítva egy egy időjárási helyzetet) utazás :).

Így alszik Saci a fali bölcsőben :)

 A bussiness osztály törzsutasa :)

Leszálláskor megcsapott minket az a jellegzetes trópusi nehéz meleg, nagyon jól esett mi tagadás. Itthon előtte állandoan esett, hideg volt, hiányzott már a napfény.

Vietnámi egyedül álló specialitás, hogy kifelé menet is átvilágítják a csomagokat, nem csak befelé a gépbe :) eszméletlen... úgy általában sok mindenről más az elképzelésük :)

Amikor kiértünk az épületből, fantasztikus ragyogó napsütés és kisebb népünnepély fogadott, rengeteg ember ült kint, énekeltek, beszélgettek, várták a rokonokat, barátokat, ismerősöket. Integettek és tapsoltak a gyermekeknek :)

Bevágódtunk egy taxiba és hazajöttünk anyukámék lakásába. Ez a Phu My Hung kerületben van, Parkview az épület neve. Holnap megpróbálok egy Saigon térképet berakni, hogy " képbe" legyetek.